Veronika számára a siker azokban az apró pillanatokban rejlik, amikor azt látja, hogy valami megváltozott egy gyerek gondolkodásában, és ez által a mások felé tanúsított viselkedése, a dolgokhoz való hozzáállása is megváltozik.

Nem mindig könnyű gyermekekkel dolgozni, és tanítói tevékenysége során Veronika sok olyan gyerekkel találkozott, akik rendkívül merev véleményekkel rendelkeznek, melyeket szinte lehetetlen megváltoztatni. Veronika szerint ezek sok esetben a szülők és a kortársak hozzáállása nyomán alakulnak ki. Veronika abban talál vigaszt, hogy ezeknek a gyerekeknek az értékrendje még nem stabil, változtatható. A legtöbbjüket elhanyagolják, bántalmazzák vagy kirekesztik a családon belül; emiatt endkívül erős bennük a vágy, hogy egy közösséghez tartozhassanak.
És éppen ez a probléma: a szélsőséges csoportok tisztában vannak az ilyen típusú sérülékenységgel, és megpróbálják kialakítani azokat a kapcsolatokat, melyek hiányoznak ezeknek a gyermekeknek.

Veronika általában 12 évesnél idősebb fiatalokkal foglalkozik, de a programok, amelyekben dolgozik, fiatalabb gyerekeket is igyekszikbevonni nagy fokú empátiával és toleranciával. Mindenkinek meg kell értenie, hogy vannak, akik más jellegű családokba születnek, és vannak, akik szociálisan hátrányos helyzetűek. Pedig az, hogy valaki eltérő vagy rosszabb helyzetbe születik, semmi esetre sem jelentheti azt, hogy velük másként kellene bánni.

Veronika tisztában van vele, hogy időnként olyan gyermekekkel van dolga, akikre egyáltalán nem tudnak hatni a gondolatai; megtanulta azonban, hogy az legfontosabb, hogy empatikusan viszonyuljon hozzájuk. Pontosan ugyanúgy beszél ezekkel a gyermekekkel, mint azokkal, akik lelkesek – semmi különbséget nem tesz. Kíváncsi a gondolataikra és elfogadja őket olyannak, amilyenek. Toleranciát csak tolerancia szülhet. Még ha kényelmetlen is, nyitottnak kell lennünk az eltérő véleményekre.

Néha túlterheltnek érzi magát a végeláthatatlaul sok munkától, de sokat segít, hogy világosan látja maga előtt a célját, és ez viszi előre. Szerencsére ezekben az érzékeny pillanatokban mindig jön valami olyan visszjelzés, ami világossá teszi számára, hogy helyes ösvényen jár. Ez a visszajelzés leggyakrabban egy-egy gyermek csillogó szeme. Ki tudna egy ilyen helyzetben a feladásra gondolni?

Ha azt látjuk, hogy valakit megfélemlítenek, megaláznak vagy zaklatnak, fel kell emelnünk a hangunkat. Ennek nyilvánvalónak és természetesnek kell lennie. Ha nem így teszünk, szótlan szemlélőként a szélsőségeseket támogatjuk. Veronika tanácsa világos: sosem szabad félni kiállni vagy támogatni a rászorulókat.

Ha valami visszafelé sül el, akkor a helyzettől függően követhetik egymást az apró lépések. Egy kirekesztett emberhez intézett néhány kedves szó gyakran elég ahhoz, hogy egy komolyabb probléma kialakulását megelőzzük. Ha valaki ilyen apró gesztusokkal kiáll a másikért, az mindenképpen jobb a hallgatásnál. Számtalan módon lehet reagálni, de a megfelelő cselekedetet a körülményekhez, a tapasztalathoz és a képességekhez képest kell megválasztani. Sosem szabad elfelejteni: minden helyzetben fenn kell tartanunk a lehetőséget, hogy megválasszuk, hogyan fogunk reagálni.