The Sardines movement

A Szardínia Mozgalom egy valódi „Made in Italy” kezdeményezés. A mozgalom az Emilia Romagna régióban alakult – pontosabban Bolognában, ahol a négy alapító él.

Néhány hónappal később több Szardínia „ágat” és csoportot hoztak létre Olaszország szinte valamennyi nagyobb és közepes méretű városában, illetve alakítottak néhány csoportot külföldön élő olaszok is (például Párizsban, New Yorkban).

A mozgalom megalakításának jelképes dátuma 2019. november 14-e. Azóta a kezdeményezés relevanciája megnőtt, virtuális és „hús-vér” követőinek száma bővült, és ez a folyamat még mindig zajlik.

Tágabb értelemben a probléma a szélsőjobboldali és populista Északi Liga párt gyorsan növekvő támogatottságához kapcsolódott, konkrétabban pedig a gyűlöletbeszéd terjedéséhez és a Salvini hivatalos közösségimédia-csatornáin – valamint az Északi Ligával szimpatizáló számtalan Facebook-csoporton – keresztül sugárzott intoleranciához.

Mindezek eredményeként rendkívüli módon fokozódott az idegengyűlölő, rasszista, romaellenes és nőgyülölő retorika, és általában rendkívül ellenséges légkör alakult ki a kisebbségi csoportokhoz tartozókkal – vagy azok vélt tagjaival – szemben.

Az Északi Liga által hirdetett mérgező propaganda és narratívák több embert érintettek és érintenek a mai napig. Először is, egyre gyakrabban kerültek verbális és fizikai támadások középpontjába a bevándorlók vagy bevándorló háttérrel rendelkezők, a nők és egyéb kisebbségi csoportok. Tágabb értelemben a közvélemény belefáradt az interneten terjedő gyűlöletbe és erőszakba.

Az OHCHR súlyos aggodalmakat fogalmazott meg, amelyek szerint Olaszországban fokozódik az intolerancia, a rasszista és vallási gyűlölet illetve az idegenellenesség, ezeket pedig bizonyos esetekben a kormányzat politikai vezetői és tagjai is megengedik vagy egyenesen bátorítják. 2018 novemberében az Egyesült Nemzetek Szervezete különleges eljárásban szólalt fel egyes politikusok gyűlöletet és diszkriminációt ösztönző nyilvános megszólalásaival kapcsolatban. A jelentés kiemelte, hogy „az intolerancia ilyen légkörét nem lehet különválasztani az olaszországi gyűlöletcselekmények megszaporodásától, amelyek csoportokat és személyeket – közöttük gyermekeket – érintenek azok vélt vagy valós etnikuma, bőrszíne, rassza és/vagy bevándorlási státusza miatt.”

A kiváltó esemény az Emilia Romagna régió kormányzói tisztségéért zajló politikai kampány volt, konkrétabban pedig a balközép Demokrata Párt jelöltje, Stefano Bonaccini és a jobboldali Északi Liga egy jelöltje közötti küzdelem. Emilia Romagna hagyományosan balközép térségnek számított, bár az utóbbi években az Északi Liga népszerűsége fokozatosan emelkedett, a jobbközép politikai pártok pedig azt állították, hogy a választás tétje „Emilia Romagna felszabadítása” a baloldal alól.

Az Emilia Romagna regionális vezetéséért zajló küzdelmet éppen ezért sokan az egész ország próbatételének tekintették, egy országos hatással járó választásnak, amelyben a polarizált ország két politikai ereje mérkőzik meg egymással.

A jobbközép koalíció jelöltjét, Lucia Borgonzonit támogatta az Északi Liga és annak vezetője, Matteo Salvini, aki a tervek szerint részt vett volna egy Borgonzoni kampányindítójának számító bolognai nagygyűlésen.

Az Északi Liga rendezvényére leegyeztetett helyszín akár 5700 fő befogadására is alkalmas volt.

Ekkor történt, hogy négy bolognai lakótárs úgy döntött, cselekedni fognak, hogy rámutassanak: Salvini népszerűsége nem olyan széleskörű, mint amilyennek a párt maga beállítja.

Flashmobot szerveztek Bologna egy másik terén, ahová 6000 főt vártak. Ez a létszám megtöltötte volna a teret, így többen lettek volna mint Salvini támogatói – azonban politikai táblák és zászlók nélkül, hogy rendezvényük egyetlen párthoz se kötőjön.

Az első flashmob eredményei valóban lenyűgözőek voltak. Nem elég, hogy több mint 6000 „szardínia” gyűlt össze, de azóta, minden alkalommal, amikor Matteo Salvini felkeresett egy-egy várost, több tucat hasonló rendezvényre került sor. A megmozdulás jelmondata a következő: „La città di xxx NON SI LEGA” („Xxx városát nem lehet beszorítani”).

A Szardínia Mozgalom neve egy olasz kifejezésből ered, amely a szardínia konzervbe szorítására utal, és jelképezi, hogy a célkitűzéssel és a mozgalom jövőképével egyetértők reményeik szerint megtöltenek minden főteret.

A „szardíniák” azt mondják, nincs politikai kötődésük, és valamennyi rendezvényükön egyértelműen felszólították a résztvevőket, hogy ne szerepeltessék egyetlen politikai párt emblémáját vagy zászlaját sem, csak egy színes papírból kivágott szardíniát emeljenek a magasba.

A mozgalom szót emelt a populizmus, dezinformáció és verbális erőszak napjainkban tapasztalható terjedése ellen, hiszen ezek szemben állnak a szolidaritás, befogadás, tisztelet, emberi jogok, intelligencia és erőszakmentesség elveivel.

A mozgalom azonnal felkeltette az újságírók, a politikai elit valamint a politológusok figyelmét, illetve a nemzetközi sajtó is rajta tartja a szemét ezen a meglehetősen különleges és mindezidáig sikeres grassroots mozgalmon.

Egyesek szerint a Szardínia Mozgalom nagyobb fenyegetést jelent Salvini Északi Ligájára mint a párt hagyományos politikai ellenfelei.

Több balközép párt próbált meg kapcsolatokat kiépíteni a mozgalommal, annak reményében, hogy az összefonódás nyomán megnyerhetik maguknak a mozgalom szimpatizánsait. A „szardíniák” azonban többször is leszögezték, hogy nincs hivatalos politikai hovatartozásuk.

A legfőbb siker egyértelműen az, hogy egy alulról építkező mozgalom képes volt hatalmas tömegeket mozgósítani, amelynek tagjai elvetik az aktuális politikai légkört, mégsem emeltek szót ellene korábban.

A „szardíniák” fellépése valóban a kollektív bátorság példája!

Szintén fontos aspektus, hogy a mozgalom képes volt a közbeszédben felhívni a figyelmet az online gyűlöletbeszéd jól ismert jelenségére, valamint a különösen egyes politikai vezetők és pártjaik által támogatott burkolt gyűlöletre, amellyel a kisebbségekhez viszonyulnak. Külön felhívta a mozgalom a figyelmet a közösségi médiaplatformok és csatornák torz felhasználhatóságára a politikában, amelyek segítségével politikai szereplők gyűlöletet szíthatnak és politikai támogatásukat növelhetik, propaganda és populista üzenetek segítségével.

Ma már mindezt pontosabban értjük, és nagyobb figyelmet kap a politikusok közösségimédia-használata.

A Szardínia Mozgalom még újkeletű, és hosszú utat kell megtennie, mielőtt elnyerné végleges struktúráját és kialakítaná belső szabályzatát és formális hierarchiáját.

A mozgalom potenciálját közép- és hosszú távon is értékelni kell majd még. Mindazonáltal boldogok lehetünk, hogy megjelent egy olyan új mozgalom, amely kihívót állít a politikai elittel szemben, és fontos új párbeszédet kezdeményez a szélsőséges nézetek és narratívák a nyilvános és politikai vitákból történő kiszorítása érdekében.

Sok sikert!