Ismerd meg Przemek Witkowski-t!

Przemek újságíró, egyetemi kutató, előadó és költő. Több mint tíz éve kutat szélsőjobboldali csoportokat és mozgalmakat. Továbbá, az ideológiák és a pop kultúra kapcsolatát vizsgáló kutatásban is részt vesz, aminek középpontjában a politikai propaganda és az etnikai és vallási kisebbségekhez kötődő problémák állnak. Kutatja a radikalizmust és az erőszakos szélsőségességet is Lengyelországban, illetve doktori végzettséggel rendelkezik politológiából. Továbbá, Przemeket érdekli a pszichológia, a kultúra és az olyan képzetek, amiket az emberek termtenek magukról és a saját csoportukról.

A megvilágosodás pillanata

Amikor Przemek 12-13 éves volt, a környékükön, Wrocław-ban, élt egy neonáci, skinhead srác, aki bántotta a szomszéd gyerekeket. Fenyegette és megfélemlítette őket, egy nagyon rosszindulatú és ellenszenves fiú volt. Przemek sosem értette miért csinálja ezt és mi van mögötte. Így kezdtett el mélyebbre ásni ebben a témában, és kezdett el érdeklődni a radikalizmus és szélsőségesség iránt.
A jelenség iránti érdeklődése során, úgy kezdte vélni, hogy a szélsőséges csoportok számára az a legkárosabb, ha a lengyelországi és külföldi forrásaik és kapcsolataik felfedésre kerülnek. Ezért úgy döntött, hogy összekapcsolja a tudományos ismereteit és a jelenlegi valósággal.

Az első győzelem

Az első alkalom, amikor úgy gondolta, hogy a kutatásának van értelme, és hogy felfedett valamit amire senki más nem derített fényt előtte, egy írása volt a Lengyel Nemzeti Újjászületés pártról (NOP), amely rettegésben tartotta a szülővárosát, Wrocław-ot. Przemek emlékszik, hogy az egyik tüntetésük után, pár aktivistájuk megtámadott egy házat és megvertek egy srácot, aki ott élt. Ezután elkezdte felderíteni ezt a csoportot, és kiderült, hogy az igazság egészen más volt, mint amit mutattak – kapcsolataik voltak a biztonsági szolgálatokkal a kommunista Lengyelországban. A cikkén keresztül sikerült kompromittálni őket a támogatóik szemében és úgy gondolja, hogy hozzájárult a párt bukásához. Hasonlóképpen, egy másik cikkében a Szturm csoportról és az online magazinjukról írt – óvatosan tanulmányozta ezt a lapot és az ott megjelenített érzelmekről számolt be. Ha az emberek olvasnák az ilyen jellegű lapokat, egyszerűbb lenne megérteni a szélsőségeseket, mivel nyíltan írnak az elveikről és a terveikről – Przemek szerint. A Hármasvárosban vádemelést is tettek ellenük három vegán étterem megrongálása miatt.

Bukkanók az úton

Przemek szerint a kellő ismeret hiánya okozza a szélsőségesség elleni fellépés és prevenció kudarcát. Az emberek gyakran összekeverik a fogalmakat és a meghatározásokat. Nem tudják, kivel foglalkoznak, kit próbálnak megállítani, hogyan finanszírozzák ezeket a szélsőséges csoportokat, milyen kapcsolatrendszerrel és hálózattal rendelkeznek. Az emberek érzelmek alapján cselekszenek, nem pontos vagy megfelelő ismeretekkel.

Hogyan maradt elkötelezett?

Annak érdekében, hogy kikapcsolódjon és egy kicsit elfelejtse a munkáját, sok időt tölt a természetben és sportolással.

A szélsőségesség magyarázata egy 5 évesnek

A szélsőséges egy olyan ember, aki másoknak árt, olyan dolgok miatt, amelyeket gyakran nem tudnak megváltoztatni. A szélsőséges emberek azoknak ártanak, akik nem ártanak senkinek.

A szélsőségesség magyarázata a család és a barátok számára

Przemek a radikalizmus és az erőszakos (politikai indíttatású) szélsősségek elleni küzdelemmel és ezek megelőzésével foglalkozik. Számára ez olyan emberekről szól, akik azt gondolják, hogy övék az abszolút igazság, és ez lehetővé teszi számukra, hogy erőszakkal rákényszerítsenek vagy megtiltsanak másoknak bizonyos viselkedéseket. Ezek azok az emberek, akiket nem szeret – a szélsőségesek. Szeretné látni, ahogy kudarcot vallanak a Lengyelországról és a világról alkotott elképzelésük megvalósításának során. A szélsőséges nézetek sok ember számára ártalmasak, korlátozzák a gondolkodás szabadságát – ő olyanokért szeretne dolgozni, akik más országból, eltérő etnikai csoportból származnak, eltérő vallású vagy szexuális irányultságúak (nem heteroszexuálisok), annak érdekében, hogy ezek az emberek nagyobb biztonságban érezzék magukat és hogy megakadályozza, hogy áldozataivá váljanak a szélsőséges erőszaknak, amelyet ő maga is tapasztalt a közelmúltban.

Néhány gondolat a bizonytalan aktivisták számára

Azok, akik fel szeretnék venni a harcot a radikalizmussal és az erőszakos szélsőségességgel, meglévő informális csoportokhoz, szervezetekhez és kezdeményezésekhez kellene csatlakozniuk, amik a radikalizmus megelőzésével és leküzdésével foglalkoznak. Oktatniuk kell egymást, ismereteket kell szerezniük, hálózatot kell építeniük, össze kell hangolniuk cselekedeteiket és ösztönözniük kell másokat is, hogy kövessék a példájukat. A civil társadalom egyszerű cselekedetei is lehetnek ilyenek, mint például egy petíció terjesztése vagy e-mailek küldése, annak érdekében, hogy megakadályozzák a szélsőségesek belépését az egyetemekre vagy iskolákba a workshop-jaikkal, előadásaikkal és egyéb rendezvényeikkel. Mindenesetre, az ilyen jellegű fellépések elegendő mennyiségű tudást, koordinációt és más hasonló gondolkodású emberekkel való együttműködést igényel annak érdekében, hogy hatékonyan működjön – radikalizálódott csoportokat vagy szélsőségeseket eredményesen tiltsanak ki a nyilvános terekről, egyetemekről és iskolákból.

Megfelelő válaszok kellemetlen helyzetekben

A biztonsága érdekében, nem megy szélsőséges tüntetésekre vagy azok közelébe. Nem megy sötétben olyan helyekre, ahol szélsőségesekkel találkozhat. A tárgyalás amin nemrégiben részt vett (szélsőségesek fizikai támadásával kapcsolatos ügyben) azt mutatja, hogy nem érdemes közvetlenül támadásnak kitenni magunkat. Segítséget kap antifasiszta csoportoktól és a bűnüldözéshez közeli körökből is. Paradox módon, minél inkább felhívja a figyelmet a radikalizmusra és az erőszakos szélsőséges csoportokra, pl. a médiában, annál biztonságosabb, mert nem támadnak meg egy ismert személyt – a média gyorsan felvenné a témát, ha ez megtörténne.

Tedd próbára a benned rejlő aktivistát!

Kutass! Ne cselekedj az érzelmeid alapján, használd az ismereteidet. A jó kutatás időt vesz igénybe. A jó névmemória is segít, mivel a szélsőséges aktivisták sok éven át aktívak maradnak a mozgalomban.
A kutatás során általános publikációkkal kezdené, amelyeket gyakran maguk a jobboldali szélsőségesek írtak. Ezután irányzatokra/mozgalmakra osztja őket, és anyagot keres minden egyes mozgalomhoz/környezethez, a gyakran ismétlődő nevek alapján. Van egy katalógusa az anyagaival, anyagokat keres a Nemzeti Könyvtárban – ahol rengeteg folyóirat van -, valamint a Nemzeti Emlékezet Intézetében (IPN), ahol rengeteg anyag található az 1980-as évekből, ahova az összes hasonló lengyel szélsőséges mozgalom gyökerei visszanyúlnak. Ezenkívül az Academia.pl weboldalt használja tudományos publikációk keresésére, amelyeket gyakran maguk a jobboldali aktivisták írtak és küldtek el – mivel nagyon büszkék tudományos tevékenységükre. Informátorokat is használ, általában azokat, akik elhagytak szélsőséges csoportokat. A felhasználásukkal és az archívumok vagy tudományos publikációk feldolgozásával megpróbálja bemutatni, hogy ezek az egyének hogyan kapcsolódnak egymáshoz, hogyan kapcsolódnak hálózatba, és hogy ez a hálózat hogyan fedi le Lengyelország nagyrészét.