Ismerje meg Maura Gancitanot!

Maura Gancitano filozófus és a Szociális Gondolkodás Egyesület elnöke. Az ügyvédként dolgozó Cathy La Torreval együtt indította el az „A gyűlöletért fizetned kell” elnevezésű tudatosság és intervenciós kampányt, amely a gyűlöletbeszéddel nem pusztán jogi, hanem leginkább civil szempontból foglalkozik.
Az „Odiera Ti Costa” (magyarul a „A gyűlöletért fizetned kell”) keretében Maura és Cathy együtt dolgozik nem csupán annak érdekében, hogy felhívja az olasz társadalom figyelmét a gyűlöletbeszéd terjedésére, hanem azért is, hogy megváltoztassa az áldozatokról alkotott képet. Szorosan együttműködnek a közösségi média platformokkal az online gyűlöletbeszédek jelentése érdekében, és támogatást nyújtanak a gyűlöletbeszéd célpontjainak. Mindeközben folyamatosan szót emelnek a jogi keretek korszerűsítése mellett, annak érdekében, hogy azok képesek legyenek megbirkózni a gyűlöletbeszéd különböző formáival.
A pillanat, amikor a belső aktivista átvette az irányítást
2019 júniusában Carola Rackete, a Sea Watch elnevezésű hajó kapitánya 53 menekültet mentett ki a Földközi-tengerből, de nagyon sok gyűlölködéssel kellett szembenéznie az olasz hatóságok részéről, amelyek megtagadták a humanitárius segítségnyújtást. A gyűlölködés online is folytatódott, mivel a közösségi médiát elárasztották a Carola ellen irányuló szexista és gyűlölködő üzenetek tömegei. Ezen a ponton Carola egy akciót kezdeményezett és arra kérte az embereket, hogy ne csak jelentsék a sértő üzeneteket, de azok jogi értelmezésében is legyenek segítségére. Az intenzív általános támogatás hatására Maura úgy érezte, hogy ki kell építenie egy olyan közösséget, amelynek tagjai megfelelő módon és kellőképpen szankcionálják a gyűlöletbeszédet.
Az első győzelem
Maura számára az legátütőbb győzelem az volt, amikor szembesítette a Facebookot az általa működtetett közösség sötét oldalával, a célból, hogy a vállalatot a gyűlöletbeszéd következetesebb moderációjára sarkallja. Mára a Szociális Gondolkodás Egyesület egy olyan közösségé vált, amelynek gyűlöletbeszéd jelzéseiben a Facebook is megbízik. A közösség teljes mértékben elkötelezett annak folyamatos felülvizsgálata mellett, hogy a Facebook tiszteletben tartja-e és alkalmazza-e azt a működési szabályzatot, amelynek bevezetését minden közösségi média platform megígérte annak érdekében, hogy visszafogja a gyűlöletbeszéd terjedését.
A szélsőségesség magyarázata egy 5 évesnek
Maura szerint ha a gyerekeket nem nevelik diszkriminációra, még nehezebben értik meg, hogy bizonyos emberek miért kezelnek más embereket annyira különbözően. Ez számukra egyszerűen értelmetlennek tűnik. Épp ezért először azt kell elmagyarázni, hogy miben különbözünk egymástól, milyen jellemzőink tesznek minket külön individuumokká, és bizonyos helyzetekben miért válnak egyes sajátosságaink a gyűlölet és a megkülönböztetés célpontjává.
A szélsőségesség magyarázata a család és a barátok számára
Nem kis kihívásra vállalkozik az, aki a szélsőségesség fogalmát felnőtteknek szeretné elmagyarázni, főként azért, mert a felnőttek már bensővé vált felfogásokkal rendelkeznek. Az ilyen esetekben Maura egy sokkoló hatású beavatkozást ajánl, amely megrendíti a felnőttek rögzült gondolkodási sémáit, ezáltal rámutatva, hogy milyen abszurd az az érvelés, miszerint egy személy tulajdonságai bármilyen hatással lehetnének az ő méltóságára. Idővel megértik, hogy a diszkrimináció nem egy természetes hajlam, hanem egy kívülről beépült dolog, egy olyan szűrő, amely ellenáll a valóságnak.
Egy nyughatatlan aktivista vallomásai
Maura számára a gyűlöletbeszéd terjedése sürgető problémát jelent. Ha belegondol, hogy milyen sok ember vár arra, hogy a dolgok változzanak, valamint hogy milyen sok olyan áldozatot ismer, akinek meghallgatásra van szüksége, tudatában van annak, hogy egy pillanatnyi pihenést sem engedhet meg magának.
Néhány gondolat a bizonytalan aktivistáknak
Mielőtt bármit is tennénk, elengedhetetlen a jelenség tanulmányozása és megértése. A diszkrimináció összetett és valóságos helyzet, és szerencsére nem csak egyféle megoldás, hanem sokféle eszköz létezik arra, hogy megküzdjünk vele.
De mindenekelőtt, az internet és a közösségi média polgáraiként résen kell lennünk, hogy tudjuk mik az aktuális problémák, hogyan keretezzük azokat, és ennek mentén hogyan reagáljunk azokra, akik szlogenekkel válaszolnak nekünk.
Attól függően, hogy milyen szerepet töltünk be a társadalomban, a státuszunkkal és azzal összhangban kell reagálnunk, hogy milyen várható hatásunk lesz másokra. Mindenki képes változást elérni, de nem bármilyen jellegű változást.
Megfelelő válaszok kellemetlen helyzetekben
Az internet a szabadság eszköze és helyszíne, és Maura azt ajánlja, hogy használjuk ki ezt a lehetőséget arra, hogy olyan rokonszenves emberekből álló közösségeket építsünk ki, amelyek szembeszállnak visszás társadalmi elképzelésekkel és az összetartást hangsúlyozzák. A cél nem az emberek gondolkodásának megváltoztatása, netán cenzúrázása, hanem a minél nagyobb erőfeszítés a demokrácia és a párbeszéd elősegítése érdekében.
Adott esetben létezhetnek hatékony stratégiák a gyűlölködők indulatainak csillapítására, és fontos, hogy legyenek olyan emberek, akikhez segítségért fordulhatunk. De ez nem egy bombabiztos stratégia, egy bizonyos fokú kitettség elkerülhetetlen.
Tedd próbára a benned rejlő aktivistát!
Maura nem hisz az magányos hősökben, akik teljes mértékben a világ problémáinak megoldásának szentelik magukat. Befogadónak kell lennünk, hogy információkhoz jussunk, hogy kapcsolatokat keressünk és tájékozódjunk konkrét témákról. Emellett fontos, hogy az időnk egy részét a pozitív hírek terjesztésének szenteljük. Fontos észben tartani, hogy ahogy a fizikai térben, úgy a világhálón is polgárok vagyunk, és ezért éppúgy, ahogyan az egyéb közösségi terekben, nem a világot kell megmentenünk, hanem civilizáltan kell viselkednünk, ahogy azt egyébként is tesszük. Nem tehetünk meg mindent, de megvan bennünk a kellő erő ahhoz, hogy akár elindítsunk valamit, akár egy másik utat válasszunk.