Ismerd meg Nyirati Andrást!

András elszántságát és azt, hogy milyen értékeket képvisel, a családjából hozta. Szintén családi hátterének köszönhető, hogy  soha nem voltak pénzügyi nehézségei. Ez a szerencsés helyzet azonban egyfajta társadalmi felelősségérzetet ébresztett benne. András ugyanakkor nehezen találta meg a neki való utat az életében. Számtalan szakterületen tanult, de soha nem tudott igazán elköteleződni semelyik terület mellett sem. Egészen addig, amíg az Amnesty International aktivistája nem lett. Ekkor jött rá, hogy ez az útja, ez az a terület, ahol az általa képviselt értékek és az érdeklődése találkoznak. Emberi jogi képzésekre kezdett járni, és ráébredt, hogy az emberi jogi oktatás a szenvedélye. Hamarosan saját  szervezetet alapított, az Emberség Erejével Alapítványt, amely emberi jogi oktatással és érzékenyítéssel  foglalkozik. András úgy véli, az ő feladata megosztani az emberekkel azt, amiben hisz, és mesélni arról a világról, amelyben élni szeretne.

A megvilágosodás pillanata

Az első emléke 6 éves korából származik, amikor életében először kiállt egy rasszista támadás ellen. Egy roma származású osztálytársát védte meg, akit azzal vádoltak, hogy ellopott egy arany tollat ​​egy másik osztálytársától. Amint kiderült, hogy hiányzik a toll, az egész osztály a roma diák ellen fordult, és röviddel azután András azon kapta magát, hogy ő az egyetlen, aki kiáll barátja mellett. A tanár kérdésére azonban a  kisfiú beismerte, hogy ellopta a tollat. Andrást ez megdöbbentette, frusztráltnak és dühösnek érezte magát. Később azonban megértette a helyzet összetettségét, és azt a problémákkal terhelt valóságot,  amiben a barátja élt. András a mai napig meghatározó élményként tartja számon az esetet. Gyakran jut eszébe a pillanat, amikor rájött, hogy milyen bonyolult dolgok ezek,  és milyen fontos, hogy megértéssel ésempátiával forduljunk mások felé, a múltbéli hibáik ellenére is. András szerint mindenkinek jár egy második esély. Őt még soha nem érte megkülönböztetés, ami a munkájában felveti a hihetőség és hitelesség kérdését.

Az első győzelem

Bár nem az első győzelem, de egy fontos tapasztalat volt András számára az, amikor emberi jogi oktatóként workshopot tartott középiskolás diákok számára. Néhányan közülük éppen olyan korszakukat élték, amikor szélsőjobboldali, nacionalista, rasszista nézetekkel szimpatizáltak, és ezt nyíltan felvállalták a workshopon is. András azonban a cinikus vagy elutasító hozzáállás helyett azt kérdezte az osztálytól, hogy miért büszkék a magyarságukra. A fiatalemberek nem tudtak semmi érdemleges válasszal előállni, ami András szerint elgondolkodtató volt számukra.

András egy másik fontos élménye egy autóúton történt. Egyszer két lányával és egy rokonával autóztak, amikor elhajtottak egy hidzsábot viselő nő mellett, aki valószínűleg egy nemzetközi diák lehetett a helyi egyetemen. A kocsiban ülő rokon azt mondta: „Nem vagyok rasszista, de amit ezek a muszlimok művelnek a nőkkel …” András nem akart reagálni a megjegyzésre, de eszébe jutott, hogy ott ülnek a gyerekei is, így mégsem hagyhatta szó nélkül az esetet. Nyugodt hangnemben elmondott egy személyes történetet egy magyar muszlim nőről, aki korábban a vallásában tapasztaltakról mesélt neki. Ugyan tudta, hogy a sztorival sem sikerült nézőpont váltásra bírnia a rokonát, ám a beszélgetés mégis egy alternatíva bemutatását, és egy személyes történet megosztását eredményezte.

Bukkanók az úton

András néhány konkrét kudarc és néhány általános negatív tapasztalat élményét részletezte. Az első eset, amikor úgy érezte, hogy reflektálnia kell saját elfogultságáira akkor történt, amikor az Amnesty International aktivistája volt. Az aktivista barátaival egy fesztiválon jártak, ahol egy zsúfolt buliba kerültek. Volt egy srácokból álló társaság, akik folyamatosan lökdösték Andrást, és mikor jobban megnézte őket, rájött, hogy valószínűleg melegek. Azon kapta magát, hogy nemcsak a lökdösődésük frusztrálta, de az is, hogy melegek. Ezután reflektálnia kellett saját előítéletére, hiszen ez a reakció nem volt helyes, főként nem egy emberi jogi aktivistától. Sokan azt hiszik, hogy nincsenek előítéleteik, de fontos felismerni, hogy mindannyiunknak vannak. A kérdés az, hogy mit teszünk velük, hogy folyamatosan dolgozunk-e rajtuk, és reflektálunk-e rájuk. Fontos az is, hogy találkozzunk különböző élettapasztalatokkal és háttérrel rendelkező emberekkel – az ilyen találkozók segíthetnek az előitéletek felszámolásában.

Egy másik negatív élménye az volt, amikor részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen a menekültválságról. A panelben rajta kívül egy szélsőjobboldali vett részt, így a vita hamar hevessé vált. Ebben az időszakban lépett vissza Németország a határai megnyitásától, és András ekkor elárulva érezte magát az elveiben, mivel hitt benne, hogy ez a része a világnak az, amely kiáll a szolidaritás értékei mellett. A panelbeszélgetés során volt egy kérdés a közönség soraiból egy lánytól, aki attól félt, hogy szexuálisan bántalmazni fogják a menekültek és bevándorlók. András azt válaszolta, hogy statisztikai értelemben jobban kellene félnie a saját környezetében élőktől ebben a tekintetben. Nagy vereségként élte meg a helyzetet, mivel ki akart állni azért, ami helyes, de ehelyett agresszív volt, és egyáltalán nem sikerült megváltoztatnia a lány véleményét a kérdéssel kapcsolatban.

Azt is elmesélte, amikor egy barátja bántalmazta a barátnőjét. András szembesítette barátját, amikor látta az esetet, de úgy véli, nem tett eleget a nő védelméért, nem tett meg minden tőle telhetőt. Tudta, hogy nem egyedi eset volt, mégsem segített eleget.

A vereségekkel kapcsolatban  általánosságban úgy gondolja, hogy sokszor nehéz megítélni mikor érdemes közbeavatkozni. Például ha valaki mond egy viccet, ami elnyomó vagy megalázó egy bizonyos társadalmi csoporttal szemben, mindig kérdés, hogy olyanná válsz-e, aki még egy viccet sem enged meg. Ugyanakkor problémás, ha az ilyen jellegű dolgokat ki lehet mondani, bármiféle reakció vagy ellenvélemény nélkül. András is sokszor úgy érzi, kellett volna mondania valamit bizonyos helyzetekben. Néha úgy gondolja, hogy nem elég bátor ahhoz, hogy kiálljon amellett, amiben hisz. Ugyanakkor fontos tudni azt is, hogy mikor kell bizonyos helyzeteket elengedni a saját józanságunk megőrzése érdekében.

A szélsőségesség magyarázata egy 5 évesnek

András azt mondja, hogy ő is olyan radikális, mint a szélsőjobboldaliak, ám a gyűlölet helyett az elfogadást és a toleranciát támogatja. A véleménynyilvánítás szabadsága és a szólásszabadság kérdése gyakran jön fel ezekben a vitákban. Úgy véli azonban, hogy amit az ember mond vagy tesz, nem szabadna, hogy fenyegető vagy bántó legyen mások számára. „Az én mozgásterem ott végződik, ahol a másiké kezdődik.” Úgy véli, így működik a szabadsághoz való jog. Egy olyan társadalomért dolgozik, ami élhető mindenki számára. A szélsőségesség kiindulópontja az, ha valaki magát másokkal szemben határozza meg: ez gyűlölködéshez, majd erőszakhoz vezethet. Azt mondja a két kislányának, hogy ő azt szeretné, hogy mindenki a saját sokféleségében legyen boldog és elégedett. Azt is tanácsolja nekik, hogy ismerjenek meg minél több embert, különben lehet, hogy érdekes embereket és nézeteket szalasztanak el.

A szélsőségesség magyarázata a család és a barátok számára

Nem beszél ezekről a kérdésekről a családjával, mert eltérő politikai nézeteket vallanak. Közeli barátai azonban hozzá hasonlóan gondolkodnak Vannak távolabbi barátai is, akik nagyon eltérő nézeteket vallanak, ám velük András már kevesebbet beszél. Azt mondja, azért van sokszor szüksége a viszonylagos vitamentes csöndre, mert a munkája során pont az a feladata, hogy a saját buborékján kívülre helyezkedjen, és az ott zajló véleményekre, eseményekre reagáljon. Ez is az oka annak, hogy már nem beszél ezekről a kérdésekről a családjával.

Egy nyughatatlan aktivista vallomásai

Úgy érzi, ez a hivatása, és idealistának tartja magát. Az embernek kell, hogy legyen egy alapvető erkölcsi motivációja, hogy úgy tudjon viszonyulni másokhoz, ahogy szeretné, hogy hozzá is viszonyuljanak. Mindenki egyenlőnek születik és joga van a méltósághoz. Mindig arra kell törekedni, hogy elérhessük a célt: egyenlő bánásmód és egyenlő lehetőségek mindenkinek.  Ez közös törekvésünk kell, hogy legyen.

Néhány gondolat a bizonytalan aktivisták számára

  1. Fontos, hogy a tetteid összhangban legyenek a szavaiddal. Ez a hitelesség.
  2. Fontos a bátorság! Az első sikeres akció után sokkal könnyebben megy majd minden.
  3. András hisz az erőszakmentes aktivizmusban. Az erőszak soha nem lehet eszköz, még akkor sem, ha azzal is a célt támogatnánk.
  4. Ne érzelemből vitázz, inkább mesélj személyes történeteket és tapasztalatokat. Ezek nagyon erősek tudnak lenni, és soha nem lehet elvenni vagy ellened fordítani őket.
  5. Találd meg a módját, hogy új emberekkel találkozz, és tanulj tőlük, hogy új perspektívákat és új szempontokat ismerhess meg.

Megfelelő válaszok kellemetlen helyzetekben

  1. Lépj ki a helyzetből, ha veszélyben érzed magad. Fontos az önvédelmi mechanizmus. Bizonyos körülmények között (amelyekkel tisztában kell lenni), el kell engedni a szitut.
  2. Készülj fel az ilyen jellegű helyzetekre!
  3. Ne okozz indokolatlan konfliktust, ne növeld az erőszak valószínűségét! Inkább a tudatosság növelésére és a kommunikációra összpontosíts.
  4. Vedd tudomásul a másik tapasztalatát, akkor is, ha nem értesz egyet a következtetéseivel. Ne hagyd figyelmen kívül mások érzéseit!

Tedd próbára a benned rejlő aktivistát!

Keress szövetségeseket! A magányos hősökből mártírok lesznek és a mártíromság nem túl konstruktív. Ez egyedül nem megy. Keress olyan társakat, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint te, és teremtsetek közösséget. Így mások is könnyebben csatlakozhatnak.