Ismerd meg Nyirati Andrást!

András értékei és elszántsága a családjából ered. A családi hátterének köszönhetően nem voltak pénzügyi nehézségei vagy korlátai, emiatt érez egyfajta társadalmi felelősségérzetet. Ugyanakkor nehezen találta meg az útját az életben. Számos különböző szakterületen tanult, de soha nem tudott maradéktalanul elköteleződni semelyik terület mellett sem. Amikor aktivista lett az Amnesty International-nél – ez volt az a pillanat, amikor rájött, hogy ez az útja – ez az, ahol az értékei és érdeklődési köre találkoznak. Elkezdett emberi jogi képzésekre járni és rájött, hogy az emberi jogi nevelés a szenvedélye. Ezután létrehozta saját szervezetét, az Emberség Erejével Alapítványt, amely emberi jogi oktatással és tudatosítással foglalkozik. Azt mondja, az ő feladata lényegében az, hogy megossza az emberekkel azt, amiben hisz és meséljen arról a világról, amiben élni szeretne.

A megvilágosodás pillanata

Az első emléke 6 éves korában volt, amikor először állt ki egy rasszista támadás ellen. Egy roma osztálytársát védte meg, akit azzal vádoltak, hogy ellopott egy arany tollat ​​egy másik osztálytársától. Amint kiderült, hogy hiányzik a toll, az egész osztály a roma diák ellen fordult, és röviddel azután András azon kapta magát, hogy ő az egyetlen, aki kiáll barátja mellett. Azonban a tanár számonkérésére válaszolva a barátja elismerte, hogy ellopta a tollat. Andrást ez megdöbbentette, frusztráltnak és dühösnek érezte magát. Később megértette azt a valóságot és azokat a nehézségeket, amikkel a barátja élt. Ezt egy meghatározó élményként élte meg. Még mindig gyakran gondol vissza erre a pillanatra, mivel ez volt az alkalom, amikor rájött, hogy milyen bonyolultak ezek a kérdések, és hogy milyen fontos megértéssel és empátiával fordulni mások felé a múltbéli hibáik ellenére, és adni nekik egy második esélyt.
Másrészt hangsúlyozta, hogy ő még soha nem volt megkülönböztetés áldozata. Ez az egyik nehézség, amellyel a munkája során küzd, mivel felveti a hihetőség és hitelesség kérdését.

Az első győzelem

Bár nem az első győzelem, de egy fontos tapasztalat András számára az volt, amikor emberi jogi oktatóként workshop-ot tartott fiatal, középiskolás diákok számára. Néhány közülük éppen egy szélsőjobboldali, nacionalista, rasszista nézetekkel szimpatizáló korszakon ment keresztül és nyíltan felvállalták és támogatták a nézeteiket András workshop-ja során. Ahelyett hogy cinikusan állt volna a helyzethez, úgy döntött, hogy másként közelíti meg azt: megkérdezte az osztályt és ezeket a fiatalokat, hogy miért büszkék a magyarságukra. A fiatalemberek nem tudtak semmi különlegessel előállni, ami András szerint egy jó tanulási élmény volt számukra.
Egy másik fontos élmény az volt számára, amikor autót vezetett egy családtagjával és a két lányával. Elhajtottak egy hidzsábot viselő nő mellett, aki valószínűleg egy nemzetközi diák lehetett a helyi egyetemen. Ekkor a rokona azt mondta: „Nem vagyok rasszista, de amit ezek a muszlimok művelnek a nőkkel …” András eleinte nem akart reagálni erre, de eszébe jutott, hogy a gyermekei figyelnek. Ezért nyugodt hangnemben és kimérten elmesélt nekik egy személyes történetet egy magyar muszlim nőről, aki mesélt Andrásnak a vallásában tapasztaltakról. Tudta, hogy nem sikerült meggyőznie a rokonát, de a beszélgetés egy másik szemponttal ért véget: a személyes történetével és egy alternatíva bemutatásával.

Bukkanók az úton

András néhány konkrét és néhány általános vereség élményét részletezte.
Az első eset, amikor úgy érezte, hogy reflektálnia kell saját elfogultságáira akkor történt, amikor az Amnesty International aktivistája volt. Az aktivista barátaival egy fesztiválon voltak, ahol este elmentek egy nagyon zsúfolt buliba. Volt egy csoport, akik folyamatosan lökdösték, és mikor rájuk nézett, rájött, hogy valószínűleg melegek. Nem csak a lökdösődésük frusztrálta, de az is, hogy melegek. Ezután reflektálnia kellett saját előítéleteire, mivel ez a reakció nem volt helyénvaló, főként nem egy emberi jogi aktivistától. Sokan azt hiszik, hogy nincsenek előítéleteik, de fontos felismerni, hogy mindannyiunknak vannak előítéletei. A kérdés az, hogy mit teszünk velük, hogy folyamatosan dolgozunk, és reflektálunk-e rájuk. Fontos az is, hogy találkozzunk különböző élettapasztalatokkal és háttérrel rendelkező emberekkel – az ilyen találkozók elősegíthetik az előitéletek felszámolását.
Egy másik negatív élménye az volt, amikor részt vett egy, a menekült válsággal foglalkozó kerekasztal-beszélgetésen. A panelben rajta kívül egy szélsőjobboldali vett részt, így a vita hamar hevessé vált. Ebben az időszakban lépett vissza Németország a határai megnyitásától, és András ekkor elárulva érezte magát az elveiben, mivel hitt benne hogy ez a része a világnak az, amely kiáll a szolidaritás értékei mellett. A panelbeszélgetés során volt egy kérdés a közönség soraiból egy lánytól, aki attól félt, hogy szexuálisan bántalmazni fogják a menekültek és bevándorlók. András azt válaszolta, hogy statisztikai értelemben jobban kellene félnie a saját környezetében élőktől ebben a tekintetben. Nagy vereségként élte meg a helyzetet, mivel ki akart állni azért, ami helyes, de ehelyett agresszív volt és egyáltalán nem sikerült megváltoztatnia a lány véleményét a kérdéssel kapcsolatban.
Azt is elmesélte, amikor egy barátja bántalmazta a barátnőjét. András szembesítette barátját, amikor látta az esetet, de úgy véli, nem tett eleget a nő védelméért, nem tett meg minden tőle telhetőt. Tudta, hogy nem egyedi eset volt, mégsem segített eleget.
A vereségekkel kapcsolatban, általánosságban úgy gondolja, hogy sokszor nehéz megítélni mikor érdemes közbeavatkozni. Például ha valaki mond egy viccet, ami elnyomó vagy megalázó egy bizonyos társadalmi csoporttal szemben, mindig kérdés, hogy olyanná válsz-e, aki még egy viccet sem enged meg. Ugyanakkor problémás, ha az ilyen jellegű dolgokat ki lehet mondani, bármiféle reakció vagy ellenvélemény nélkül. András is sokszor úgy érzi, kellett volna mondania valamit bizonyos helyzetekben. Néha úgy gondolja, hogy nem elég bátor ahhoz, hogy kiálljon amellett, amiben hisz. Ugyanakkor fontos tudni azt is, hogy mikor kell bizonyos helyzeteket elengedni a saját józanságunk megőrzése érdekében.

A szélsőségesség magyarázata egy 5 évesnek

András azt mondja, hogy ő is olyan radikális, mint a szélsőjobboldaliak. De gyűlölet helyett az elfogadást és a toleranciát támogatja. A véleménynyilvánítás szabadsága és a szólásszabadság kérdése gyakran jön fel ezekben a vitákban. Úgy véli azonban, hogy amit az ember mond vagy tesz, nem szabadna, hogy fenyegető vagy bántó legyen mások számára. „Az én mozgásterem ott végződik, ahol a másiké kezdődik.” Úgy véli, így működik a szabadsághoz való jog. Egy olyan társadalomért dolgozik, ami élhető mindenki számára. A szélsőségesség kiindulópontja az, ha valaki magát másokkal szemben határozza meg: ez gyűlölködéshez, majd erőszakhoz vezethet. Azt mondja a két kislányának, hogy ő azt szeretné, hogy mindenki a saját sokféleségében (nem számít, hogy kik ők) legyen boldog és elégedett. Azt is tanácsolja nekik, hogy ismerjenek meg minél több embert, különben lehet, hogy érdekes embereket és nézeteket szalasztanak el.

A szélsőségesség magyarázata a család és a barátok számára

Nem beszél ezekről a kérdésekről a családjával, mert eltérő politikai nézeteket vallanak. Közeli barátai, ezzel ellentétben, olyan emberek, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak. Azok a barátai, akik nagyon eltérő nézeteket vallanak, már nem állnak annyira közel hozzá. Azt mondja, szüksége van erre a buborékra néha, mivel az a munkája, hogy kilépjen ebből a buborékból. Szüksége van arra a nyugalomra, ami azzal jár, hogy ezekben a vitákban nem vesz részt. Ez is az oka annak, hogy már nem beszél ezekről a kérdésekről a családjával.

Egy nyughatatlan aktivista vallomásai

Úgy véli, ez az ő hivatása és idealistának tartja magát. Az embernek kell, hogy legyen egy alapvető erkölcsi motivációja, hogy úgy viszonyuljon másokhoz, mint ahogy szeretné, hogy hozzá viszonyuljanak. Mindenki egyenlőnek születik és joga van a méltósághoz. Még ha az a cél, hogy mindenkinek ugyanazok a lehetőségei legyenek és egyenlően legyenek kezelve, nem is biztos, hogy elérhető, akkor is arra kell törekedni, hogy megvalósítsuk. Mindenkinek részt kell vennie ebben a törekvésben.

Néhány gondolat a bizonytalan aktivisták számára

1. Fontos, hogy a tetteid összhangban legyenek a szavaiddal. Ez hitelesség kérdése.
2. Fontos a bátorság! Az első sikeres akció után sokkal könnyebb lesz.
3. András hisz az erőszakmentes aktivizmusban. Az erőszak soha nem lehet eszköz, még akkor sem, ha elvileg a cél támogatandó.
4. Ne az érzelmeiddel vitázz, inkább mesélj a saját személyes történeteidről és tapasztalataidról. Ezek nagyon erősek tudnak lenni, és soha nem lehet elvenni vagy ellened fordítani őket.
5. Találd meg a módját, hogy új embereket találkozz, és tanulj tőlük, hogy új perspektívákat és új szempontokat ismerhess meg.

Megfelelő válaszok kellemetlen helyzetekben

1. Lépj ki a helyzetből, ha veszélyben érzed magad. Fontos az önvédelmi mechanizmus. Bizonyos körülmények között (amelyekkel az embernek tudatosnak kell lennie), el kell engedni a helyzetet.
2. Készülj fel az ilyen jellegű helyzetekre!
3. Ne okozz indokolatlan konfliktust, ne növeld az erőszak valószínűségét! Inkább a tudatosság növelésére és a kommunikációra összpontosíts.
4. Vedd tudomásul a másik tapasztalatát, akkor is, ha nem értesz egyet a következtetéseivel. Ne hagyd figyelmen kívül az érzéseiket!

Tedd próbára a benned rejlő aktivistát!

Keress szövetségeseket! A magányos hősök mártírrá válnak, ami nem konstruktív magatartás. Lehetetlen ezt egyedül csinálni, szóval keress olyan embereket, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint te, és alkossatok egy közösséget. Így mások is könnyebben csatlakozhatnak.