Az első győzelme az aktivista életének legfontosabb felfedezéséhez kapcsolódik. A hagyományos kommunikációs csatornák és eszközök használatával évekig dolgozott a társadalmi ügyeken, mígnem rájött, hogy a hatékonyság növelésének legjobb módja a közönség létszámának csökkentése, valamint a közvetlen interakciókra illetve beszélgetésekre való összpontosítás. Az általa társalapított közösségi központ tökéletes helynek bizonyult e téren – egy biztonságos tér, ahol a bevándorlókról és a kisebbségekről szóló érzékeny témák tökéletesen kezelhetők.

Időnként azzal kell szembesülnie, hogy családja nem érti meg igazán és nem támogatja megfelelően a munkáját. Noha számukra is megpróbál pozitív üzeneteket közvetíteni, a családtagjai eléggé ellenállónak tűnnek és az övétől nagyon eltérő, neki ellentmondó elképzeléseket osztanak. Mára már rájött, hogy bár rokoni kapcsolatban állnak, ennek ellenére ugyanolyan elvárásokat kell felállítania velük kapcsolatban, mint amilyeneket bárki mással szemben megfogalmazna, és úgy kell kezelnie őket, mint radikális ötleteket támogató személyek – ahogyan más ilyen véleményen lévő személyeket is kezelne. Ha pedig esetleg nem tudja meggyőzni őket, akkor azt nem szabad személyes vereségnek tekintenie.

Alessandra arra a következtetésre jutott, hogy szerinte a szélsőségességet hasonló módon kellene elmagyarázni a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt, mivel az elvont érvelés nem hozott nagy áttörést semelyik esetében. Szerinte ezeket a negatív gondolatokat és radikális nézeteket érzelmi alapon lehet csak feloldani, illetve a megoldásokat elmagyarázni.
Alessandra azt állítja, hogy a tiszteletlenség és az erőszak mindig félelemből fakad. Éppen ezért a közvetlen és személyes megközelítés az, ami nagyobb eséllyel fog sikerre vezetni, mert ez az egyetlen módja annak, hogy felülírja ezt az érzelmi állapotot.

A radikalizáció ellen azzal tesz a legtöbbet, hogy egész egyszerűen jól végzi munkáját és hagyja a szkeptikus embereknek is, hogy bevonódjanak a szervezet tevékenységeibe. Próbál minél informatívabb lenni, miközben egy hétköznapi, laza környezetet teremt, pontosan azért, hogy ne tűnjön úgy, mintha bármit is tanítani próbálna.

Alessandra meggyőződése , hogy mindannyiunknak van lehetősége tenni valamit egy jobb társadalomért.
Az érdekképviselet kiterjeszthető, beleértve bármely ügy képviseletét, minden olyan formát, ahol az emberek azt érzik, hatalmuk lesz az őket érintő döntésekben. Ezt alá tudja támasztani olyan bizonyító esetekkel, amelyek a közösségi központjukban történtek fiatalokkal, akik hatalmas változásokon mentek keresztül érzelmi és viselkedési tekintetben, bár korábban reménytelenül a félelmeik és előítéleteik rabságában voltak.

A rendőrőrshöz vezető út jó szándékkal van kikövezve. Alessandra ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, miszerint meg kell találni az egyensúlyt az aktivizmus érzelmi és racionális oldala között.
Mindenkinek tisztában kell lennie saját korlátaival és becsületesnek maradnia még akkor is, ha a jó ügy érdekéért tevékeny. Ha egy szituáció túlságosan feszültté vagy nagy valószínűséggel veszélyessé válik valaki számára, mindent el kell követni, hogy elkerüljük az incidenst és dokumentálni kell az eseményeket biztos távolságból, virtuálisan és fizikailag egyaránt.

Találd meg a saját tereped, ismerd meg határaid, erősségeid és gyengeségeid egyaránt.
Fontos, hogy úgy tervezd meg a stratégiád és tetteid, hogy azok beleférjenek az életedbe. Próbálj meg minél józanabb és megvalósíthatóbb tevékenységeket folytatni, ezeknek nem szabad rátelepedniük a magánéletedre vagy a karrieredre, illetve aktivistaként maradj a komfortzónádon belül.